« Magas labdát lecsapni erőből (Kávé és vers VI.)   szakma (tegnap) (Kávé és vers VII.) »

Hétköznapi szörnyvadászat

Ha film lenne, a videotékában jó mélyre le kellene hajolnunk, hogy kibányásszuk az alsó polcról a Lorenzo Lamas- és Don „The Dragon” Wilson-kazetták közül. Legalábbis a borító ezt sugallja: borostás fickó, bőrjakóban, stukkerrel, gonosz kódex-szel, amiből egy szörnyeteg gomolyog kifelé – mindez természetesen egy nyirkos pince mélyén.

A Fekete mágia esetében mindenképpen meg kell jegyezni, hogy nem szabad a borító alapján ítélni. Hiszen ezek után mi jóra számítana a gyanútlan olvasó? Pedig odabent, a fekete-fehér oldalakon egy fenemód jó történetet találunk.

Kezdetben Harlan Draka valahol a háború sújtotta Balkán mélyén bolondította a rémült és babonás parasztokat, segítőjével faluról-falura járt, hogy elűzze a vámpírokat. Később ráébredt, hogy valóban hatalma van a vérszívó szörnyetegek fölött: ő ugyanis ember és vámpír félvér ivadéka – egy dampyr.

A sorozat előző köteteiben Draka lépten-nyomon vámpírokba botlott, közben mind többet tudott meg az éjszaka teremtményeiről és saját múltjáról. A sorozat hatodik része, a Fekete mágia önállóan is tökéletesen élvezhető, ám aki ezzel a kötettel találkozik először, erősen gyanítható, hogy kedvet kap az előzmény beszerzéséhez is.

Titokzatos gyilkosságok történnek Németország legrégebbi egyetemein. A következő, valószínűsíthető bűntény helyszíne Freiburg. Draka vampirológus tanárnak adva ki magát szövetkezik a néprajz tanszék professzorával, hogy megtalálják a gyilkost, aki egy rettenetes középkori varázskönyvre vadászik, amelyet veszélyessége miatt négy részre szedtek és a nevezett egyetemek falain belül rejtettek el. Ahogy mondani szokás, egyre furcsább események történnek és megjelenik egy gyönyörű, fekete hajú lány (fekete-fehér képregényről lévén szó ez nem nehéz, de akkor is).

Látszólag egyszerű horrorról van szó, különösebb eredetiség nélkül. A szerzőpáros – Mauro Boselli és Maurizio Colombo – a jól bevált sablonokat ollózza össze, Nicola Genzianella rajzai pedig mintha megrekedtek volna a hetvenes éveknél.

Van viszont egy nagyszerű sajátossága, ami egészen különlegessé teszi a Dampyrt – ez pedig a hangulat. Maga az egyetemi környezet bemutatása már zseniális, miközben annak finom karikatúráját is megkapjuk az intellektuáliskodó tanárokkal és a náluknál is önelégültebb, idézetekkel dobálózó diákokkal. Számos olyan epizód található a történetben, amelyek talán szokatlanok egy vámpíros horrorképregényben – hétköznapi beszélgetések, séták, merengések és ez a számos finom utalással és önironikus kikacsintással együtt páratlan atmoszférát kölcsönöznek egy olyan füzetnek, amely tényleg nem akarja megváltani a világot. Noha ugyanabból az alapanyagból építkezik, nem teremt új világokat, mint ahogy azt Mignola teszi Hellboy-képregényeiben, még csak nem is látványos és nem is különösebben eredeti – egyszerűen csak magával ragadóan hétköznapi.

Olyan híreket hallani, hogy ezzel a résszel véget értek a Dampyr magyar kalandjai. Pedig megérdemelne még egy esélyt – mert nem divatos nagyzolással akar minket elvarázsolni, hanem megtévesztő szerénységével, s ezzel egészen újszerű élményt nyújt. Nosza, takarítsuk le a könyvesboltok polcait!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: Lakatos, 2009. jan. 28. 12:40 - címkék: dampyr, fumax, fumetti, horror, képregény, vámpír és kategóriák: - még nincsenek kommentek
Főoldalra ajánlom!

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.